A Húsvét utáni káosz
Túl vagyunk a Húsvét megpróbáltatásain, és bár legyen bármilyen szórakoztató is a gyerekek számára, a felnőtteknek nem kis erőfeszítésébe telik, hogy minden előkészületet megtéve zökkenőmentessé tegyék ezt a szép ünnepet. Remek alkalom ez, hogy összegyűljön a család, és a húsvéti lakoma felett megvitassák az élet eseményeit. Ekkor még a háziasszonyok is mit sem sejtve vígan elkacarásznak a jobbnál jobb vicceken, mindaddig, míg a társaság sátrat nem bont, maga mögött hagyva a káoszt, amire talán még egy szeszélyes vihar is képtelen lenne. Mit tehetünk, ahelyett, hogy fejet hajtunk az órákig tartó, fáradságos munkának, anélkül, hogy elengednénk azt az álomképet egy tiszta otthonról, melyet még Bree festett nekünk a Született feleségek c. sorozatban?
Cégünk lakástakarítás terén is segítségére siet mindenkinek, akit nem csak az előkészületek, de a gyerekek ugrálása, és a folyamatos kiszolgálás is a teljes kimerülés szélére sodort. Vállaljuk, hogy makulátlan rendet teremtünk otthonában, legyen szó az összemászkált padlóról, szőnyegről, a maszatos konyhai eszközökről, a felgyűlt vasalásra váró ruhákról, az ilyenkor mindenki által fogdosott felületek fertőtlenítéséről, a fürdőszobáról – ami igazi mumusként kísért, valahányszor nagytakarításba fogunk -, de még a családi látogatások során gyakran előforduló balesetet szenvedett kanapé „gyógyítására” is megoldást kínál professzionális kárpittisztítás szolgáltatásunk.
Garantáljuk, hogy az általunk elvégzett lakástakarítás után az igazán leleményesen eldugott csokitojások előkerítése mellett még a legpedánsabb családtag is elégedettséggel fog végigfutni tekintetével a lakás minden apró szegletén.